2009. november 10., kedd

Egész gyerekkoromra rányomták a bélyegüket a kötött pulóverek. Anyu tud, és ami még fontosabb: szeret kötni, és ipari mennyiségben gyártotta le a pulcsikat. Ami egyfelől tök jó, mert így mindig egyedi darabjaim voltak (kivéve, mikor magának is kötött egy ugyanolyat, amitől mindig is felállt a hátamon a szőr), olyan mintával, amilyet csak választottam (vagy majdnem, kiskoromban nagyon szerettem volna az egyik kötőújságban látott pulcsit, ami gyakorlatilag egy komplett tejgazdaság mindennapi életét bemutatta, de azt anyu sose csinálta meg), de mindezeket a dolgokat tíz évesen kevésbé tudtam értékelni, akkor inkább azt éreztem, hogy én vagyok az egyetlen, aki béna kötött pulcsikban jár, a többieknek nem volt egy kötött pulcsija sem, nekem meg csak az volt, és annyira, de annyira szerettem volna egy nem kötött pulcsit, de soha nem kaptam. Így aztán tegnap 24 évesen vettem meg életem első nem kötött pulcsiját - olyan bolyhos belsejű, zsebes, cipzáras, kapucnis igazi suttyópulcsit, amilyet mindig is szerettem volna.

Hozzászólások

Eddig 1 hozzászólás érkezett
  • 1. ac:
    2009. 11. 11. 12:43

    nálunk anya tudott hihetetlenül jókat varrni (de neki nem volt szabadideje), mama pedig kötni. most ott tartunk, hogy könyörgöm mamának, hogy kössön egy olyan pandás mintát (mellényt, pulóvert, bármit), mint ami gyerekkoromban volt nekem, de már nem hajlandó. a tejgazdaság az tetszik, imádom az ilyeneket, ahogy a vonatmaketteket is (de csak az emberek, a vasútállomás meg a környező falvak részletes makettezése miatt).



Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az e-mail cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.